2011. március. 22. 15:29 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 22. 15:19 Itthon

MSZP: több fideszes politikus két helyről vesz fel fizetést

Lázár János fideszes frakcióvezető, Hódmezővásárhely polgármestere 1,6 millió forintot keres havonta, míg Szijjártó Péter és Budai Gyula fizetése meghaladja a kétmillió forintos bérplafont.

Az MSZP szerint a kormány a társadalmi igazságtalanság rendszerét építi. Török Zsolt, a szocialisták szóvivője szerint ezt jelzi, hogy miközben az emberek egyre nehezebb körülmények között élnek, több fideszes politikus két helyről vesz fel fizetést.

A szóvivő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: Lázár János fideszes frakcióvezető, Hódmezővásárhely polgármestere 1,6 millió forintot keres havonta, míg Szijjártó Péter és Budai Gyula fizetése meghaladja a kétmillió forintos bérplafont. Török Zsolt szerint ők "a társadalmi igazságtalanság rendszerének mintapéldányai".

Lázár János szombaton ismertté vált szavaira a szocialista szóvivő úgy reagált: "nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy az iskolapadból azonnal milliós fizetésű állásokba kerülhessen". Torzsa Sándor, a Societas budapesti elnöke pedig azt mondta: Lázár János véleménye, hogy "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér", a Fidesz ars poeticája.

Az MSZP szóvivője a kérdésre, hogy a szocialista képviselők abban az öt hétben, amíg a parlament távollétükben az alkotmánytervezeteket vitatja meg, fölveszik-e a költségtérítést, úgy felelt: képviselőik a törvény szerint járnak el. Mint mondta, "a képviselői munka a hét minden napjától 0-tól 24 óráig tart", az MSZP pedig továbbra is részt vesz a törvényhozás tevékenységében, csak egy "pártalkotmány" elfogadásához nem asszisztálnak. Eközben azonban részországgyűléseket tartanak több helyszínen, hogy "az emberek problémáival" foglalkozzanak - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.