2011. március. 16. 20:18 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 17. 08:02 Itthon

Liszt Ferenc nevét kapja a ferihegyi repülőtér

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve az Országgyűlés szerdán hozott döntése értelmében.

A képviselők az energetikai tárgyú törvények módosításával, 231 igen és 71 nem szavazattal határoztak a névváltoztatásról. Fónagy János és Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két államtitkára a világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából kezdeményezte a repülőtér nevének megváltoztatását. Indoklásuk szerint ezzel a lépéssel is emléket kívánnak állítani minden idők egyik leghíresebb zongoraművészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének.

Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára számos kulturális rendezvénnyel emlékeznek Magyarországon és külföldön egyaránt. A programok a magyarországi kulturális intézmények összefogásával, valamint jelentős nemzetközi együttműködés révén valósulnak meg. Az emlékév hivatalos magyarországi megnyitóra január 22-én került sor a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikusok és Kocsis Zoltán közreműködésével. A magyarországi Liszt Év fővédnöke Schmitt Pál, köztársasági elnök.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.