2011. március. 11. 10:30 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 11. 10:23 Itthon

Egyesített nyomozásban a honvédelmi viszkisdoboz ügy és Fapál lakásvásárlása

Egy korábban indult nyomozáshoz csatolta a Központi Nyomozó Főügyészség a Budapesti Katonai Ügyészségtől kapott iratokat a Honvédelmi Minsztériumnál történt állítólagos miniszteri kenőpénzek kapcsán.

Mint ismert, Fapál lászló, a Honvédelmi Minisztérium volt államtitkárának lakásvásárlása ügyében február végén rendelte el a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Az ügyben Budai Gyula elszámoltatási biztos tett feljelentést korábban. Szerinte 40 milliós kár érte az államot.

Később a Magyar Nemzet írt arról, hogy eljárás indulhat Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ellen is, mert a honvéd tábornokok ügyében vizsgálódó katonai ügyészség az ügyben keletkezett iratokat a Központi Nyomozó Főügyészségnek adta át. Ebben az ügyben a honvéd tábornokok vallomásaikban miniszteri kenőpénzekről beszéltek, melyeket viszkisdobozban kellett átadni.

Fazekas Géza, a központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken a Független Hírügynökség kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy a katonai ügyészektől kapott iratokat a február végén a zuglói lakásvásárlással kapcsolatos ügyhöz csatolták, a személyi összefüggések miatt. Így külön nyomozás nem indul, hanem a korábbi nyomozás keretében vizsgálják ezt az ügyet. A vizsgálat azonban még csak nemrég indult, ezért korai lenne bármilyen gyanúsításról beszélni - tette hozzá a szóvivő.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.