Schiffer András a Fidesz és az LMP viszonyáról
Különféle "kommunikációs manőverekkel" próbálja behúzni az alkotmányozásba a Lehet Más a Politikát a Fidesz, de az ellenzéki párt eddig nem adta be a derekát - írja a Hírszerző.
Sólyom László korábbi köztársasági elnök - akinek újraválasztását tavaly az LMP szorgalmazta - pénteken kiadott egy közleményt, melyben óvott attól, hogy a jelenlegi alkotmányozás megismételje az 1989-es hibáját - írja a Hírszerző. Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András erre úgy válaszolt a hírportálnak: „Mi ugyanazt mondjuk, mondtuk, amit a volt államfő. Ha az 1989-1990-es alkotmányra úgy tekintünk, mint egy paktumra, melyet az emberek feje fölött kötöttek a politikai elitek - márpedig a kormánypártok így tekintenek a hatályos alkotmányra -, akkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt a hibát ne kövessük el még egyszer. Az LMP ezért hangsúlyozza, hogy többre van szükség, mint a parlamenti kétharmad támogatására. Ez nem pusztán a parlamenti pártok minimális konszenzusát jelenti: az alkotmányozást ki kell nyitni.
A felvetésre, miszerint furcsa ellentmondás jellemzi az LMP alkotmányozáshoz való viszonyát, mert miközben élesen bírálja az elmúlt húsz év hibás döntéseit, a politikai elitet, és a rendszerhibák kijavítását szorgalmazza, egyértelműen az 1989-es alaptörvény talaján áll, Schiffer a Hírszerzőnek kijelentette: „az 1989-1990-es jogállami fordulatnak vannak olyan alapjai, melyeket az elmúlt húsz évben többen is megpróbáltak felszedni. Ezzel szemben mi azt gondoljuk, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerén, a pártok versengésén alapuló, az egyén méltóságán és az emberi élet védelmén nyugvó demokrácia kikezdhetetlen. Nemcsak a Fidesz és a Jobbik támadja az 1989-es alapokat, kormányzása idején az MSZP is korlátozni próbálta egyes alapjogok érvényesülését arra hivatkozva, hogy túl sok idő telt el a rendszerváltás óta, már lehet szigorítani a szabadságjogokat.”