2011. március. 07. 18:59 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 07. 18:47 Itthon

Öt forintért árulják a közművesített telkeket Bihartordán

Az önkormányzat főként az iszapkatasztrófa áldozataira gondolt, amikor meghirdette az akciót.

Szimbolikus áron, öt forintért kínál mintegy 20 közművesített telket a bihartordai önkormányzat azoknak a családoknak, amelyek vállalják, hogy három éven belül építkeznek és öt évig a faluban élnek. Aki ezt nem tartja be, annak a telek valós árát, 300 ezer forintot kell kamatostól visszafizetnie.

Módos Imre polgármester a Hajdú-Bihari Naplónak elmondta: a Kolontárt és Devecsert ért iszapkatasztrófa kapcsán jött az ötlet, hogy ingyentelket ajánljanak fel az ott fedél nélkül maradt családoknak. Konkrétan még nem keresték meg az említett településeket, de szerinte sajtóhírekből már értesülhettek a szándékukról. Bihartordán egyébként mintegy ezren élnek jelenleg.

Mint arról a Független Hírügynökség korábban beszámolt, számos település nyújtott hasonló segítséget a tavaly októberi iszapkatasztrófa károsultjainak. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Berekfürdő önkormányzata öt közművesített telket ajánlott fel, amelyek értéke összesen 20 millió forint. A Komárom-Esztergom megyei Kömlőd pedig 39 telket ajánlott fel olyan családoknak, ahol iskoláskorú gyermekek is vannak.

A lap emlékeztet arra, hogy Hajdú-Bihar megyei Tetétlenben 2007-ben hirdettek meg egyforintos telek-akciót, amelyre 500 család jelentkezett. Közülük 70-et választottak ki, de máig senki nem költözhetett be. Borbélyné Fülöp Hajnalka polgármester elmondta: át fogják tekinteni, hogy hol akadt el a terület tulajdonjogi rendezése, és mit lehet tenni.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.