2011. március. 06. 22:26 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 06. 22:35 Itthon

Áldozó Tamást választották polgármesterré Pápán

Áldozó Tamást, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesterré vasárnap Pápán - mondta Kanozsainé Pék Mária, Pápa jegyzője, a helyi választási iroda vezetője. A miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter szerint a vasárnapi pápai polgármester-választás eredménye azt mutatja, hogy az emberek összefogtak a kormánnyal. Az MSZP szerint a vasárnapi időközi választások arról árulkodnak, hogy az MSZP növelni tudta szavazótáborát, míg a Fidesz kevesebb voksot szerzett.

Tájékoztatása szerint a három polgármesterjelölt közül Áldozó Tamás - aki eddig a város alpolgármestere volt - 4493 szavazattal (a leadott voksok 57,60 százalékával) győzött, míg a második helyen Grőber Attila, az MSZP jelöltje végzett, akire 2738-an (35,15 százalék) voksoltak. Harmadik lett Orbán Imre, a Jobbik jelöltje, aki 558 szavazatot (7,16 százalék) kapott.

A jegyző közlése alapján a névjegyzékbe felvett 26 ezer választópolgár közül 7851-en mentek el szavazni, a leadott érvényes voksok száma 7789 volt. A részvételi arány 30,16 százalékos volt - tette hozzá.

Pápán azért kellett időközi választást tartani, mert Kovács Zoltánt - aki húsz éven át volt polgármestere a városnak - január 1-jével a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetőjévé nevezték ki - közölte a jegyző. Kovács Zoltán Pápa 9-es számú választókörzetében a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője is volt, s mivel erről a tisztségéről is lemondott, a Kilián-lakótelepi városrészben helyi képviselőt is választottak. Itt szintén három jelölt indult, Unger Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje végzett az első helyen 433 szavazattal. Második lett Kövér József, az MSZP jelöltje 227 szavazattal, míg a harmadik helyre kerülő Süle Zsolt (Jobbik) 68 voksot kapott. A 9-es körzetben a névjegyzékben 2567-en szerepeltek, a szavazatukat 728-an adták le, ami 28,35 százalékos részvételi arányt jelent.

A miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter szerint a vasárnapi pápai polgármester-választás eredménye azt mutatja, hogy az emberek összefogtak a kormánnyal az államadósság legyőzése érdekében. Szijjártó úgy nyilatkozott: nagyszerű eredmény született, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a pápai fideszesek jól tették a dolgukat Pápa, a pápaiak és a város környékén élők érdekében.

A pápai választás eredménye azt is mutatja - folytatta -, az emberek összefogtak a kormánnyal az államadósság legyőzése érdekében, azért, hogy 2011 a megújulás éve legyen Magyarországon, és hogy talpra tudják állítani az országot. "Ez az összefogás azért nagyon fontos, mert Magyarországot talpra állítani és 2011-et a megújulás évévé tenni sikeresen csak úgy lehet, hogy ha azt az emberekkel együttműködve érjük el. Márpedig ez a választási eredmény egyértelműen azt mutatja, hogy az emberek együttműködnek ezen célok érdekében a kormánnyal" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az MSZP szerint a vasárnapi időközi választások a pártok támogatottságában bekövetkezett trendfordulóról árulkodnak, ugyanis az MSZP növelni tudta szavazótáborát, míg a Fidesz kevesebb voksot szerzett.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője vasárnap a szavazás adataira hivatkozva elmondta: a Dunaújvárosban rendezett időközi választáson a szocialisták jelöltje tudott győzni, maga mögé utasítva a fideszes, a jobbikos és az LMP-s jelölteket. Kiemelte: a szocialisták emellett a vasárnapi pápai voksoláson 50 százalékkal növelték támogatóik arányát az október 3-i önkormányzati választásokhoz képest. Az MSZP ugyanis a szavazatok 35 százalékát tudta megszerezni a tavaly ősszel elért 23 százalékos eredmény után, ami annak ellenére is másfélszeres emelkedést jelent a szavazatszámokban, hogy a korábbinál kevesebben voksoltak - fejtette ki a politikus.

Hozzátette: eredményükkel párhuzamosan egyharmadával csökkent a Fidesz támogatottsága, mivel a kormánypárt pápai jelöltje csak négyezer voksot tudott begyűjteni az őszi hatezerrel szemben. Török Zsolt az eredményeket értékelve úgy fogalmazott, hogy országos szinten is "lejárt az átverések időszaka", az emberek már nem hisznek olyan mértékben a kormánypártokban, mint október 3. előtt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.