2011. március. 03. 09:58 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 03. 09:54 Itthon

Nem függesztenék fel Budai Gyula mentelmi jogát

Az Országgyűlés mentelmi bizottságát a Pesti Központi Kerületi Bíróság kereste meg, miután Szilvásy György feljelentést tett ellene rágalmazás miatt.

Szilvásy György azt követően jelentette fel Budai Gyulát, hogy az elszámoltatási biztos tavaly novemberben azt állította, hogy az egykori titokminiszternek köze volt az ellene folytatott adatgyűjtéshez, sőt, a feljelentés szerint a nyilvános sajtótájékoztatón egyértelműen utalt arra, hogy Szilvássy rendelte meg az adatgyűjtést.

Mint ismert: Budai Gyula, aki a Fidesz honlapján nyilvánosságra hozta tanúkihallgatásának jegyzőkönyvét, úgy vélte, hogy Szilvásy György egykori titkosszolgálati miniszter, már a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egyik vezetőjeként rendelhette el a megfigyelést. Az elszámoltatási kormánybiztos akkor azt mondta, hogy szerinte elsősorban az államnak több milliárd forint kárt okozó földcsere-ügyeletek megakadályozása miatt volt "útjában" az MNV akkori vezetőinek.

A mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével, de - ahogy írják - korábbi gyakorlatuknak megfelelően magánvádas ügyekben fenntartják a mentelmi jogot, hogy az célját, a képviselők zavartalan munkavégzését biztosítani tudja. A KDNP-s Rubovszky György vezette testület 6 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal döntött úgy, hogy nem javasolja az országgyűlésnek a mentelmi jog felfüggesztését.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.