Részben új eljárás Kiss Ernő ügyében
Részben új eljárást írt elő a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok alárendelt megsértése miatt indult ügyében, amelyben a Katonai Fellebbviteli Ügyészség indítványozott felülvizsgálatot a bűnösség megállapításáért.
Az LB szerint a több vádpontból álló ügyben, amelyben első- és másodfokon is valamennyi vádpontot illetően felmentő ítélet született, két esetben megállapítható, hogy az esetek törvényi egységet képeznek, így azok nem két külön vétségként, hanem együttesen bűntettnek számítanak. Ebben az esetben viszont nem alkalmazható a katonai büntetőeljárásban a büntető törvénykönyvnek az a szakasza, amely szerint a vádlott a vétségek miatt nem büntethető akkor, ha a szolgálati viszonyának megszűnése és az ítélet között több mint egy év eltelik. Mindezért a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet és a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsát új eljárásra kötelezte. Az LB az indoklása szerint azért a másodfokon eljáró bíróságot kötelezte új eljárásra, mert a tényállás megalapozott, bizonyításnak nincs helye, ebben az ügyben pusztán jogkérdésről van szó.
Kiss Ernőt 2009 novemberében mentette fel ebben az eljárásban a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa. Egy vádpontban bűncselekmény hiányában, a többiben elévülés miatt. A nyugdíjas volt XIII. kerületi rendőrkapitány büntetőpere 2009 februárjában kezdődött. Az ügyészség azzal vádolta meg, hogy 2007 októberében történt felmentéséig a kapitányság vezetőjeként visszaélt elöljárói hatalmával, több beosztottjával durván beszélt, mások előtt emberi méltóságukban megsértette, megalázta őket. Egyiknek a munkáját becsmérelte, egy másikat büntetőeljárással fenyegetett, ha nem vállal el egy beosztást, két másikat okirat-hamisítónak nevezett egy, a rendőrség belső számítógépes hálózatán végrehajtott iratmódosítás miatt, megint mást lehülyézett, neki azt is mondta: "az ilyennek a Dunán kellene úsznia, és fog is", négy beosztottja ellen pedig fegyelmi eljárást indított, akik emiatt nem kapták meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetése által elrendelt, egyenként 50 ezer forintos jutalmat.
A Katonai Fellebbviteli Ügyészség a Fővárosi Ítélőtábla tavaly májusban hozott jogerős ítéletét támadta három vádpontban, a bűnösség megállapítását kérte és pénzbüntetés kiszabását. A három vádpont közül az egyik az az eset, amikor Kiss Ernő két kollégáját okirat-hamisítónak nevezte, mert egy iratot módosítottak a rendőrség belső számítógépes hálózatán, a Robotzsaru programon, miközben ezt nem tehették volna meg. Ebben a vádpontban a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a korábbi felmentő döntést, mert indoklása szerint a rendőrkapitány valós tényeket vetett a beosztottjai szemére. Két másik, egymástól időben eltérő, több mint egy év elteltével történt esetben pedig - amelyekben lehülyézte, illetve becsmérelte alárendeltjei munkáját - hatályon kívül helyezte az elévülés miatti felmentő döntést és új eljárást írt elő.
A volt kerületi kapitány, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjeként azzal került a figyelem középpontjába, hogy 1998-ban levizelte az ORFK Teve utcai épületét; ezt azzal magyarázta, hogy "vízhajtó menedzsertablettát szedett". Ezt követően - hivatalosan egészségi okokból - az év december 31-én menesztették.
Kiss Ernő legutóbb tavaly júniusban került a nyilvánosság elé, amikor hatóság félrevezetése és ittas vezetés miatt nem jogerősen 810 ezer forint pénzbüntetésre ítélte őt a Fővárosi Bíróság. Az elsőfokú döntés szerint Kiss Ernő XIII. kerületi rendőrkapitányként 2007. november 23-án hajnalban a járművével ittasan belerohant parkoló autókba a Petneházy utcában, majd távozott a helyszínről és felettesét úgy tájékoztatta, hogy az autója eltűnt, azt ellopták. Ezzel kapcsolatosan akkor tanúként a vallomásában azt mondta, nem ő ült a volán mögött, hanem a "hasonmása".
Tavaly februárban Kiss Ernőt alig egy óra elteltével kétszer is ittas vezetésen kapták a rendőrök a III. kerületben. A dandártábornokot vérvételre előállították, majd miután igazolódott a rendőrök gyanúja, elvették a jogosítványát. A volt főrendőr ekkor ismét autóba ült, de nem sokkal később ismét elkapták. Ekkor már a slusszkulcsát is elvették tőle a rendőrök.
Kiss Ernő korábban egy másik eljárásban azt állította, hogy 2010 februárjában életveszélyes fenyegetést kapott, majd le is ütötték. Az MTI március 25-én számolt be arról, hogy kórházba került a nyugállományú rendőr dandártábornok, akit az éjszakai órákban találtak meg vérző fejjel a XII. kerületben. A nol.hu portál aznap arról számolt be, hogy információja szerint a tábornok részeg volt. Forgács Imre akkori igazságügyi és rendészeti miniszter a hivatalos indoklás szerint "az elmúlt időszakban tanúsított magatartása miatt" eltiltotta a nyugalmazott dandártábornokot az egyenruhájának és a rendfokozatának viselésétől. Kiss Ernő ez ügyben munkaügyi pert indított, amely jelenleg is folyamatban van a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, és márciusban folytatódik.