2011. február. 21. 07:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. február. 21. 08:13 Itthon

Népszabadság: a terrorelhárítás sokáig vegetált

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ vezetője a Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott: Magyarország nem tartozik a terrorizmus által legfenyegetettebb országok közé, mégis az utóbbi években nőtt valamelyest a fenyegetettség.

Hajdu János ezt azzal indokolta, hogy a terroristák az elsőszámú célpontjaiknak számító országokba egyre nehezebben jutnak be, így előbb-utóbb így könnyebbnek tűnő helyeket keresnek majd. Például a célpontjaik képviseleteit a kevésbé tehetős országokban.

Szerinte tehát azért, mert Magyarországon nem robbantgatnak, nem kell azt gondolni, hogy terrorelhárításra sincs szükség. Hajdu az interjúban azt mondta, a rendőrség keretein belül működő terrorelhárítás inkább csak vegetált, leépült, pedig 2001. szeptember 11., illetve az azt követő európai merényleteket követően mindenütt elkezdődött a terrorizmus elleni fellépés egységes átszervezése és centralizációja.  

Arra a kérdésre, hogy tíz évvel ezelőtt - húsz év szolgálat után - miért távozott rejtélyes körülmények között a rendőrségtől, Hajdu azt felelte: nyomozott egy ügyben, amelyben rendőri vezetők is érintettek voltak. Ám míg a rendőri vezetők ellen nem indult eljárás, őt parkolópályára tették, az általa indított munkaügyi pert elveszítette, egy idő után feladta az igazáért folytatott küzdelmet.

Hajdu János az interjúban beszélt arról is, hogy egy fideszes körökben jártas ismerőse ajánlotta be még korábban Orbán Viktornak, akinek később személyi testőre lett. Megfogalmazása szerint bablevest ettek a pártelnökkel, amikor vázolta elképzeléseit, Orbán Viktor pedig rábólintott. A miniszterelnök mindig megbízott benne, egyszer sem fordult elő például, hogy az autóban bizalmas tárgyalást folytató főnöke arra kérte volna, hogy hagyja őt magára - mondta Hajdu.

A volt rendőr azt is elmondta, hogy egy fillért sem fizettek a szudáni emberrablóknak azért, hogy Papp Istvánt, a szudáni ENSZ-misszió oktberben elrabolt önkéntesét szabadon engedjék.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.