Debreceni Ítélőtábla: hat év börtön társasházi gyújtogatásért
Hat év börtönbüntetést szabott ki csütörtöki jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla arra a férfira, aki Ózdon felgyújtotta társasházi lakását, több ember életét veszélyeztetve ezzel – közölte Koszta János, az ítélőtábla sajtószóvivője.
Ismertetése szerint az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletét fegyházról börtönbüntetésre változtatta a táblabíróság Balla Lajos vezette büntetőtanácsa, amely különös kegyetlenséggel, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletében találta bűnösnek M. Bélát.
Az ügy előzménye, hogy a férfi és felesége között a viszony 2008 őszén megromlott, az asszony el is költözött a vádlottól, de nevelt lánya vele maradt. A férfi a 21 éves lányt tette felelőssé a feleségével kialakult viszonyért, így többször is életveszélyesen megfenyegette őt.
2008. október 26-án ittas állapotban azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a lakást, ha felesége nem költözik vissza hozzá. A férfi a délutáni órákban beváltotta fenyegetését és egy ruhásszekrény alatt meggyújtott egy papírköteget.
Kis idő múlva a füst kezdett beszivárogni a lány szobájába, de mivel a lakás valamennyi ablakán rács volt, nem tudott kimenekülni. A barátját hívta telefonon, aki a helyszínre sietett, a lány pedig az ablakon kiadta neki a kulcsokat. A férfi kívülről ki tudta nyitni a lakás ajtaját, ő vitte ki a füsttel teli folyosón keresztül a teljesen pánikba esett lányt.
Az időközben kiérkező tűzoltók megállapították, hogy a négyemeletes társasház földszinti lakásában és a ház többi részén a lángok alig húsz perc alatt szétterjedtek volna, de a füst önmagában is veszélyeztette a lakókat.
A vádlott által elkövetett bűncselekmény büntetési tétele 10-15 évig terjedő szabadságvesztés, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés lehet. A bíróság azonban nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, hogy a 64 éves vádlott eddig büntetlen volt és cselekménye is kísérleti szakban maradt. A bíróság megítélése szerint a törvényi minimumként meghatározott 10 év szabadságvesztés büntetés eltúlzott joghátrányt jelentett volna a vádlottal szemben.