2010. augusztus. 13. 08:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 13. 08:50 Itthon

Népszabadság: sorozatgyújtogatótól rettegnek Kővágóörsön

Sorozatgyújtogatótól rettegnek a Veszprém megyei Kővágóörsön - írta a pénteki Népszabadság.

A napilap arról számolt be, hogy egy hónapon belül öt nádtetős ház gyulladt ki a településen. A helyiek biztosak abban, hogy az elkövető falubelijük, az indítékot azonban csak találgatják. A cikkben megszólaltatott kővágóörsiek szerint mind az öt kigyulladt épület lakatlan volt, illetve a gyújtogatások este kilenc és tizenegy óra között történtetek. A tűzesetek miatt a falubeliek egy csoportja esténként járőrözik a település utcáin.

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: még vizsgálják, van-e összefüggés az esetek között, de eddigi adatok ezt a verziót erősítik.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.