2011. február. 17. 10:58 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 17. 10:55 Itthon

Tizenöt évre ítélték a gyilkos román állampolgárt

A táblabíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, akit a szabadságvesztés mellett tíz évre kiutasított Magyarországról, 234 ezer forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben, s kötelezte arra, hogy fizessen 100 ezer forintot a sértett hozzátartozóinak.

Pénzéért végzett otthonában egy idős asszonnyal az a román állampolgárságú férfi, akit csütörtökön jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla. A táblabíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, akit a szabadságvesztés mellett tíz évre kiutasított Magyarországról, 234 ezer forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben, s kötelezte arra, hogy fizessen 100 ezer forintot a sértett hozzátartozóinak.

A 45 éves, magyar anyanyelvű, nagykárolyi férfi kisebb-nagyobb megszakításokkal már 1989 óta Magyarországon élt, s alkalmi munkákból tartotta el magát. 2006 márciusában ismerkedett meg egy férfival, aki havi húszezer forintos fizetség fejében azzal bízta meg, hogy őrizze a Kalocsa közeli Újtelken található házát. A munkaadó a faluban bemutatta őt egy 77 esztendős asszonynak - a későbbi sértettnek - azzal, hogy hozzá nyugodtan fordulhat, ha valami gondja akad.

Március 16-án a férfi a ház körül dolgozott, majd talált egy liter pálinkát, amelynek a felét megitta. Ezután bement a falu egyik kocsmájába, ahol játékgépezett és szinte minden pénzét elvesztette, majd egy másik helyen folytatta az italozást. Kora este indult haza, de útközben betért az idős asszonyhoz, mert elhatározta, tőle szerez pénzt. 

A sértett kávéval kínálta a férfit, aki nem sokkal később pénzt kezdett követelni tőle. Mivel az asszony a felszólításnak nem tett eleget, a vádlott rátámadt, egy ágyra fektette, kezeit egy hosszabbítóval összekötözte. A kényszer hatására a nő elárulta, hol tartja megtakarított pénzét. A férfi azonban kevesellte a talált nyolcvanezer forintot, ezért az asszony mellére térdelt, fojtogatni kezdte, száját és orrát is befogta.

A több percig tartó bántalmazás következtében az idős asszony több mint negyven sérülést szenvedett, halálát - a szakértői vélemény szerint - a légutak és a nyaki verőér leszorítása, valamint a mellkas összenyomása következtében fellépő fulladás okozta. A férfi levette áldozatáról arany karikagyűrűjét és nyakláncát, átkutatta a házat, de csak két doboz cigarettát és két üveg pezsgőt talált, majd még az éjszaka folyamán hazautazott Romániába.

A vádlottat - aki ellen európai elfogatóparancsot adtak ki - végül csaknem három évvel később, 2009. január 2-án a vállaji határátkelőnél fogták el, amikor be akart lépni Magyarországra. A férfi a fellebbviteli tárgyaláson tagadta a gyilkosság elkövetését.  

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.