2011. február. 08. 12:17 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 08. 12:09 Itthon

Házi őrizetbe került a feleséggyilkos férfi

Házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki péntek éjjel egy szóváltást követően késsel halálra sebezte 43 éves feleségét Újpesten.

A Fővárosi Bíróság közleménye szerint az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a szökés és elrejtőzés veszélye miatt. A bíróság a kényszerintézkedés fajtájának megválasztásánál figyelembe vette, hogy a gyanúsított a bűncselekmény elkövetése után maga hívta ki a rendőrséget és a mentőket, illetve "nem próbált meg a hatóságok elől elrejtőzni vagy eltűnni". 
   

Nem engedték haza gyerekei a gyilkos szülőt
A hvg.hu cikkét, amely az ügy előzményeiről szól, olvassa el itt!

A bíróság figyelembe vette, hogy a gyanúsítottnak három eltartásra szoruló gyermeke van, akiknek az apjukon kívül nincsenek olyan rokonaik, akik az eltartásukról és nevelésükről gondoskodhatnának.
   
Emellett dr. A. M. az eljárás során nem tanúsított olyan magatartást, amelynek alapján a bíróság arra következtethetne, hogy a szökés veszélye olyan nagy mértékű, amely csak az előzetes letartóztatással küszöbölhető ki.
   
Mindezek alapján a bíróság elegendőnek találta a lakhelyelhagyási tilalmat, "lehetőséget adva ezzel a gyanúsítottnak arra, hogy továbbra is gondoskodjon a három gyermek eltartásáról" - olvasható a közleményben.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.