Tatabányán iskola-összevonásokról döntöttek a tiltakozás ellenére
Csütörtök este a városi közgyűlés jobboldali többsége megszavazta a tatabányai iskola-összevonási terveket, pedig a diákok és a tanárok is tiltakoztak ellene.
A pedagógusok és diákok 464 aláírást gyűjtöttek össze, tiltakozásul az összevonások ellen. Az ívet a város fideszes polgármesterének akarták átadni a közgyűlésen, de végül Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető vette át tőlük.
A tatabányai közgyűlés döntése összességében nyolc intézményt, köztük 5 általános iskolát és három középiskolát érint, középpontjában összevonások állnak. Kancz Csaba fideszes alpolgármester az előterjesztésben foglaltakat azzal indokolta, hogy az intézkedések eredményeként 110-120 millió forinttal csökkennek a kiadások. Kilián Géza, a szocialisták szakpolitikusa a megtakarítást már csak 60 millióra taksálta.
A határozatban két középiskola 1-1 osztályának megszüntetése is szerepel, Kilián szerint ez 11 milliós megtakarítást jelent ugyan, de ugyanennyivel csökken a normatív támogatás is. Ráadásul a szocialisták szerint 60-70 diák más városban kényszerül folytatni a középiskolai tanulmányait. Az ellenzék szerint egyébként a racionalizálás szakmai indokai nem láthatók és eltérő struktúrájú intézményeket akarnak összevonni.
A fideszes városvezetés azzal érvelt, hogy a nehéz anyagi helyzetben a város érdekét kell szem előtt tartani. Az is elhangzott, hogy a város éves szinten 3,2 milliárd forinttal egészíti ki a beérkező normatívákat az intézményrendszer működése érdekében, ezért - ahol lehet - kénytelenek húzni a nadrágszíjon. A többségben lévő kormánypárti képviselők a napirend végén teljes egyetértésben megszavazták az előterjesztést.