2011. január. 27. 21:31
Hírszerző/FH
Utolsó frissítés: 2011. január. 27. 21:22
Itthon
A kormány megígérte: akadálymentessé teszik a kormányablakokhoz való jutást
Az RTL Híradó beszámolója szerint nem tudják akadálymentesen használni az összes újonnan nyílt kormányablakot a fogyatékkal élők. Ezt állapították meg a Magyar Antidiszkriminációs Közhasznú Alapítvány (MADA) önkéntesei, akik az elmúlt hetekben teszteltek több ügyfélszolgálatot.
Nagy Marianna, a MADA elnöke az RTL Híradónak azt mondta, hogy már lejárt a törvényi határidő. 2010. december 31-ig minden állami és önkormányzati intézményt akadálymentesíteni kellett volna, ez azonban nem történt meg. Most négyből három helyre a mozgássérültek nem jutnak be.
Az alapítvány mindezt levélben jelezte a közigazgatási miniszternek. A közigazgatási minisztériumban Csonka Ernő helyettes államtitkár azt mondta, hogy az igényekkel tisztában vannak és majd azokhoz igazítva alakítják ki a kormányablakokat. Arra a kérdésre, hogy mikortól lesznek változások, a helyettes államtitkár azt mondta, hogy 2013 végére fog felállni a teljes kormányablak rendszer. A Híradónak nyilatkozó helyettes államtitkár azt mondta: az eddig megnyílt kormányablakokat már meglévő ügyfélszolgálatok mellé telepítették, régi épületekbe, így a körülmények is adottak voltak.