2011. január. 20. 15:36 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 20. 15:38 Itthon

Ítéletet hirdettek a kamionokat fosztogató csoport ügyében

Fegyházra, illetve börtönbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság csütörtökön azt a nyolc embert, akik a vád szerint bűnszervezet tagjaiként televíziókat szállító kamionokat pakoltak ki a sofőrök beszervezésével, majd az árut értékesítették.

A vádlottakat folytatólagosan, társtettesként elkövetett orgazdaságért, illetve társtettesként elkövetett lopásért ítélték el, volt, akit a hatóság félrevezetésében vagy magánokirat-hamisításban találtak bűnösnek.

A Joó Attila vezette bírói tanács négy vádlott esetében találta bizonyítottnak a bűnszervezetben való elkövetést, ezért őket - 5 év 6 hónaptól 7 év 6 hónapig terjedő - fegyházbüntetésre, ezen túlmenően 5 és 20 millió forint közötti pénzbüntetésre ítélte. A többiek 3 év és 4 év 6 hónap közötti börtönbüntetést kaptak, esetükben a pénzbüntetés összege 1-12 millió forint. A büntetésbe az előzetes letartóztatásban eltöltött időt beszámítják. 

Az ítélet ellen az ügyvédek fellebbezést nyújtottak be, míg az ügyész három nap gondolkodási időt kért, emellett indítványozta az összes vádlott előzetes letartóztatását. Ezt három vádlott esetében elutasította a bíróság, három másik vádlottnak pedig elrendelte a házi őrizetét. Két vádlott jelenleg is előzetesben van.

A vád szerint az elsőrendű vádlott összehangoltan működő csoportot hozott létre, hogy műszaki cikkeket, elsősorban televíziós készülékeket szállító kamionok vezetőit rábírják arra: az áruval teli járművet Magyarországon átadják nekik. Ők az árut elszállították, majd a kamiont üresen visszaadták a sofőröknek, akik azzal indultak külföldre, majd ott néhány nap múlva bejelentették, hogy a járművet az áruval együtt ellopták. A sofőrök együttműködésükért 10 millió forintot kaptak, kivéve az utolsó esetet, azért a szállítmányért 6 millió forint járt. Az elsőrendű vádlott a műszaki cikkeket vádlott-társain keresztül értékesítette, a bolti ár feléért. 

Az utolsó akciót 2007. november 30-án hajtották végre, a nyomozóhatóság akkor tetten érte az orgazdákat és elfogta egy kamion vezetőjét. Az akkori szállítmány értéke mintegy 58 millió forint volt.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.