2011. január. 19. 14:52 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 19. 14:49 Itthon

Az átlagnál több a gyorshajtó Zalában

Zala megyében tavaly az országos átlagnál több olyan baleset történt, amelynek oka a sebesség túllépése volt, a rekorder az M7-esen 221 kilométerrel száguldó autós - mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője szerdán Zalaegerszegen.

Pintér László a múlt év zalai közlekedésrendészeti adatait összesítő sajtótájékoztatón közölte: bár évek óta csökken a megyében a közlekedési balesetek száma, tavaly csak minimális emelkedés volt. A korábbi évnél hárommal több, 495 közúti baleset történt Zalában, az összes magyarországi baleset három százaléka. Az utakon 26 ütközésben 29 ember halt meg, kettővel kevesebb, mint 2009-ben. A súlyos kimenetelű balesetek száma 177-ről 155-re mérséklődött, a könnyebb kimenetelűeké 289-ről 314-re emelkedett.

Zalában is leggyakrabban a sebesség túllépése vezetett tragédiához, ez pedig az országos átlagnál másfélszer nagyobb arányban, a balesetek 39 százalékánál volt a kiváltó ok. Lakott területen belül a sebességi rekordot egy Keszthelyen 120-szal hajtó autós tartja, országúton 183, autópályán pedig 221 kilométer volt a legnagyobb bemért sebességű járművezető.

Pintér László elmondta még: a balesetek 61 százalékát a személygépkocsik vezetői okozzák, de a korábbinál kétszer annyira, 16 százalékra nőtt a kerékpárosok által okozott karambolok aránya. Az ittas vezetők miatt bekövetkezett tragédiák száma folyamatosan csökken, bár a 15,4 százalékos arányuk meghaladja az országos 11 százalékos átlagot. A megyében a lakott területeken belül fordul elő a balesetek 69 százaléka, de a 76-os főút, valamint az M7-es autópálya és az M70-es autóút, továbbá a 86-os főút számít a legveszélyesebbnek.

A közlekedésrendészeti osztály vezetője elmondta: a zalai utakon balesetet okozó vagy elszenvedő külföldiek aránya viszonylag alacsony, 10 százalék alatti, ugyanakkor az M7-esen, M70-esen a sebességtúllépést mintegy 90 százalékban nem magyar állampolgárok követik el.

Dedics Zoltán, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta: az elmúlt év második felében hiába szigorították meg a kerékpárosok ellenőrzését, mégis kimagaslóan nagy volt az általuk okozott balesetek száma, különösen az ittasan biciklire ülők aránya. Idén fokozottabban figyelnek a kétkerekűekre, de a tilosban áthajtó autósokra is, akik szintén komoly gondot okoznak Zalában.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.