2011. január. 11. 16:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. január. 11. 16:38 Itthon

Felújították, de már megy tönkre a szegedi sétálóutca

A szegedi Gutenberg utca felújítása két hónapja készült el, ám máris "darabokban" állnak a felújított szakaszok - írja a Szegedma.hu

A "Szeged városközpontjának funkcióbővítő fejlesztése" projekt keretében elvégzett felújítások a kora tavaszi időnek köszönhetően kibújtak a hótakaró alól, és megmutatták magukat, a szegediek pedig megdöbbenéssel tapasztalhatták, hogy a szép, új burkolat tönkrement: a dísztéglák szétcsúsztak, lesüllyedtek, több helyen eltörtek - számol be a Szegedma.hu.

A munkálatok során mindkét utca díszburkolatot kapott, és kicserélték a közműveket. A Gutenberg utcát a tavaly novemberi átadás után úgynevezett vegyesforgalmú útszakaszként vehettük birtokba, ahol a gépjárművek súly- és sebességkorlátozás mellett hajthattak rá a díszburkolatos úttestre. A Kölcsey utca Royal szálló felőli végét az áruszállítók, illetve a szállóvendégek autói használhatták, szintén 3,5 t súlykorlátozás mellett.

A Gutenberg utca Új Zsinagógától a Tisza Lajos körútig húzódó szakaszán nyomvályúk születtek, melyek korántsem adódhattak a túlsúlyos járművektől, hiszen ide kizárólag az utcában lakók, illetve az áthaladó személy, és kistehergépkocsik hajtottak be. Több helyen tapasztalható, hogy a díszburkolat téglái között szinte teljesen hiányzik a tömítőanyag, a fugák egymástól elcsúsztak, a téglák egyenetlenül helyezkednek el. A burkolat elemei még az autók által nem használt járdaszakaszokon gyenge nyomásra is mozognak, kotyognak, gyakorlatilag kézzel felvehetők - írja a lap. A Nagykörúttól az Új Zsinagógáig vezető szakaszon már jóval kevesebb hiányosságok tapasztalhatóak. Igaz, itt a dísztéglák nem lapjával fekszenek, hanem sűrűbben, úgynevezett halszálkakötésben helyezkednek el.

A Kölcsey utcán hasonló gondok tapasztalhatók, azonban ott még súlyosabbnak tűnik a helyzet. A vízelvezető csatornarácsok melletti kőburkolat több helyen is eltört, a téglák mozognak, a forgalmat lezáró vasoszlopok hiányoznak, töröttek. A padok ülőrésze hiányos, törött, több helyen csavarok hegyes végei meredeznek ki belőlük. Mindkét utcán a csatornafedlapok és rácsok teljes mértékben rozsdásak.

Képeket és további részleteket itt találhat!

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés