2011. január. 11. 16:52 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 11. 16:52 Itthon

Kósáék átírnák az új közoktatási törvényt

Teljes körű átdolgozást igényel a Megyei Jogú Városok Szövetsége szerint az új közoktatási törvény koncepciója - olvasható a szervezet alelnöke által jegyzett anyagban.

A Székyné Sztrémi Melinda jegyezte, 18 oldalas vélemény szerint a koncepció "teljes átdolgozást igénylő, kezdeti fázisban lévő munkaanyagnak tekinthető dokumentum". Amint az összegzés rögzíti, a koncepció alapján megvan a veszélye annak, hogy a megyei jogú városok is "lepasszolják a középfokú oktatást a megyéknek", amelyek nincsenek felkészülve a települési oktatás szervezésére.

Azt írták, hogy ők a költségvetési hozzájárulás mértékét a koncepció alapján több százmilliárdosra tervezik, míg az oktatásra szánt 50 milliárd forint többlet még az új szervezeti keretek felállítására sem elegendő.

Kitérnek arra is, hogy támogatják a hároméves korban való óvodakezdést, de szerintük indokolt lenne ha a fejlettségi mutatókat konkrétan meghatároznák. Azt is írták, hogy szakmailag nagyon jó lehet a nyolc osztályt megelőző és követő felzárkóztató osztály, de bevezetése számos kérdést vet fel, így például, hogy kik tanítanak ott, milyen tanmenet szerint, milyen tankönyvekből.

Nem ítélik jelentősnek az alap- és középszintű érettségi elnevezés közötti különbséget, az emelt szint megtartása esetén azonban a hat tantárgyat soknak tartják. Azt elképzelni sem tudják - írták -, hogy ki szervezi a diákok társadalmi tevékenységét. Mi van, ha megtagadja a diák, akkor csak ezért nem érettségizhet? - teszik fel a kérdést. A 60 óra közösségi szolgálatról addig nehéz vitát nyitni, amíg nem határozzák meg, mit is takar.

Nem tartják szerencsésnek nyolc gyermekkel iskola indítását, félő ugyanis - fejtették ki -, hogy néhány falu létrehozza így az intézményt, de közben meggondolja magát egy-két szülő, és elviszi gyermekét. Előfordulhat, hogy három-négy gyermekkel működik majd tovább az iskola - figyelmeztetnek.

A közoktatási intézmény alapítására, működésére és vezetésére vonatkozó passzussal egyetértenek, de remélik, hogy részletesen kidolgozzák az intézményalapítás feltételeit.

A szövetség a dokumentum szerint támogatja, hogy erősödik a külső ellenőrzés, valamint hogy a felzárkóztatás mellett nagyobb hangsúlyt kap a tehetséggondozás. Egyetértenek azzal a résszel, amely az összmagyarság helyével foglalkozik a magyar oktatási rendszerben.

Kósa Lajos, a szövetség elnöke hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy szövetségük a közoktatási koncepcióról fejtette ki a véleményét egy munkaanyagban. Ebben rámutattak a szerintük problémás részletekre, amelyekről érdemes tovább egyeztetni - jegyezte meg.

A közoktatási törvénytervezet kidolgozása többfordulós folyamat, s ők most az észrevételeiket küldték vissza a szaktárcának. Hivatalos állásfoglalását csak a törvénytervezet későbbi fázisában alakítja majd ki a Megyei Jogú Városok Szövetsége - hívta fel a figyelmet.

Hirdetés