2011. január. 11. 19:25 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 11. 19:48 Itthon

Martonyi: Magyarország nem hagyja, hogy eltérítsék

Magyarország nem fogja hagyni, hogy eltérítsék az európai uniós elnökség történelmi feladatától - hangoztatta Martonyi János külügyminiszter keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Az Európai Parlamentben folytatott tárgyalásai után kijelentette: "nem fogjuk engedni az országot belevinni olyan helyzetbe, ahol egy ilyen történelmi kihívásnak ilyenfajta eltérések miatt nem tud eleget tenni" - mondta a médiatörvénnyel kapcsolatos reakciókra utalva. "Jelentős különbség van egy törvénynek a bírálata, az azzal kapcsolatos fenntartások, kifogások megjelenítése és egy ország sértegetése között" - szögezte le.

Megerősítette, hogy a kormány figyelembe fogja az Európai Bizottság - reményei szerint objektív és fair - vizsgálatának eredményeit.

Martonyi szerint nem lesz árukapcsolás az Európai Unió alapszerződésének tavaly elhatározott módosítása és az úgynevezett gazdasági kormányzásra vonatkozó azon jogszabályok megszületése között, amelyek elfogadtatása a magyar soros elnökség feladata. Magyar újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján a külügyminiszer elmondta: mind a néppárti, mind a szocialista (azaz a legnagyobb frakciókhoz tartozó) képviselők azt jelezték, hogy nem látnak különösebb gondot az állandó pénzügyi stabilitási mechanizmus létrehozása érdekében szükséges szerződésmódosítással és az erre épülő kormányközi megállapodással kapcsolatban.

Várható mindazonáltal az is, hogy a képviselőknek a parlamenti viták során megjegyzéseik lesznek a jelenlegi, még az állandó mechanizmus 2013-ra tervezett elindítása előtti helyzettel kapcsolatban - tette hozzá.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.