2011. január. 11. 08:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. január. 11. 08:25 Itthon

Gaskó: a elégséges szolgáltatás csak kormányon érdekli a Fideszt

A Fideszt ellenzékben nem, csak kormányon érdekli az, hogy egy esetleges sztrájk esetén elégséges szolgáltatás nélkül maradhat-e az utazóközönség, ez pedig nem túl korrekt - mondta Gaskó István, az Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszerveztének (VDSZSZ) elnöke a műsorban azt mondta: a MÁV képviselői nem készültek a hétfői egyeztetésre, a VDSZSZ két javaslatával szemben nem volt elképzelésük a minimális szolgáltatásokról. Ugyanakkor úgy véli: jó esély van a megállapodásra.

Arra is emlékeztetett: Orbán Viktor korábban kijelentette, a vasutasok követelései reálisak és jogosak. Ugyanakkor Gaskó István úgy látja, a sztrájktörvény módosítása kifejezetten a VDSZSZ-nek szól.

Hirdetés
Élet+Stílus Tornyos Kata 2025. május. 11. 12:00

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

A Franke házaspár a csúcson havonta 35 millió forintnak megfelelő összeget keresett azzal, hogy megosztotta hat gyerekük mindennapjait az interneten – beleértve a legkínosabb pillanatokat is, hiszen ezek hozták a legtöbb kattintást. A történet vége azonban 30 év börtön lett, amit gyermekbántalmazás miatt szabtak ki. Az ügyről idén dokumentumsorozatot mutattak be.