2011. január. 06. 10:08 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 06. 10:04 Itthon

„Senki nem felelős a rossz nemzetközi sajtóvisszhang miatt”

Senkit nem terhel személyes felelősség amiatt, hogy Magyarországnak rossz a nemzetközi sajtóvisszhangja - jelentette ki Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában csütörtökön.

"A sokat látott külügyérek és a sokat tapasztalt közvéleménnyel foglalkozók is azt mondják, hogy ilyet még nem láttak" - mondta Kovács Zoltán. Hozzátette, várhatóak voltak reakciók, kritikák a médiatörvénnyel kapcsolatban, de ami most zajlik, az mind stílusában, mind kiterjedtségében váratlan.

Kérdésre cáfolta, hogy ellentét lenne a kormányzat, a frakció és a miniszterelnök kommunikációs stábja között. Azt is mondta: nem tudja, kinek szólt Lázár János Fidesz-frakcióvezető korábbi kijelentése, hogy felmerül a kormányzati kommunikációért felelős személyek felelőssége. A médiatörvény ugyanis egyéni képviselői indítvánnyal ment át a parlamenten, így a kormány csak akkor tudott vele foglalkozni, amikor a jogszabályt a parlament már elfogadta - tette hozzá.

Mindannyiunk felelőssége, hogy megfelelő válaszokat adjunk a külföldi sajtónak - fogalmazott az államtitkár. Hozzátéve, hogy éppen ezért a magyar uniós elnökség bemutatására Brüsszelből meghívott 55 újságíró programját részben megváltoztatták, hogy tájékozódhassanak a médiatörvényről.

Érzése szerint sok félreértést sikerült eloszlatni, maguk az újságírók mondták, hogy a "már-már alpári támadások" mögött a Közép-Európával kapcsolatos előítéletek bugyognak fel - mondta Kovács Zoltán. Arra a kérdésre, hogy a 174 oldalas médiatörvényből 14 oldalt miért nem fordítottak le, az államtitkár azt mondta: ez a kákán is csomó keresése, mert az érdemi részt már lefordították.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.