2011. január. 05. 09:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 05. 09:09 Itthon

Később kezdődő tanítás, elmaradt bérek Tiszabőn

Az országosnál egy héttel később kezdődik januárban a tanítás a tiszabői általános iskolában – írta szerdai számában az Új Néplap, amely beszámolt arról is: egy levélben azt tudatták a szerkesztőséggel, hogy a faluban több hivatali és intézményi dolgozó nem kapta meg a január elején esedékes fizetését.

Az iskola egyik ablakába kihelyezett felirat tájékoztat arról, hogy a félévkezdés január 10-én lesz, több megkérdezett helybeli szerint azért van a csúszás, mert nincs tüzelő az épület fűtésére - olvasható a Szolnok megyei napilapban.

Az újságíróknak többen megerősítették, hogy január 4-ig nem kapták meg decemberi munkabérüket. A cikk szerint a hivatali és intézményi dolgozók mellett a helyettesítő orvos kéthavi díját sem fizette ki a polgármesteri hivatal, ezért a hétfői rendelés már el is maradt.

Farkas Barnabás polgármester az Új Néplapnak cáfolta a munkabérek elmaradását, de jelezte, hogy a következő kifizetéskor már gondjaik lehetnek, hiszen az idén csökkent az állami finanszírozás mértéke. Az iskola későbbi félévkezdéséről azt mondta, annak takarékossági okai vannak, a téli szünet meghosszabbítása máskor is előfordult.

A lapnak beszélt arról is, hogy noha az önkormányzatnak 20 millió forint összegű lejárt közüzemi tartozása és további 150 millió forint adóssága van, egyelőre nem kezdeményeznek adósságrendezési eljárást.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.