2011. január. 04. 14:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. január. 04. 14:47 Itthon

Vádat emeltek az önbíráskodó rendőrökkel szemben

Önbíráskodás miatt vádat emelt annak a két volt Fejér megyei rendőrnek az ügyében, akik az általuk kölcsönzött pénz mielőbbi visszafizetéséért adósaikat, illetve azok hozzátartozóit megfenyegették – tudta meg a hvg.hu.

Tavaly november végén a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség önbíráskodás miatt benyújtotta a vádiratot a Bicskei Városi Bírósághoz két Fejér megyei rendőrrel szemben – közölte a hvg.hu-val a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője, dr. Várhomokiné dr. Rabi Noémi. Tudomásunk szerint az egyik vádlott a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozott, míg társa, S. Beatrix a Bicskei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályát vezette.

Mint korábban megírtuk, a két hivatásos és társuk több hónapin át nagy kamatra adtak kölcsön különböző összegeket. Amennyiben valaki csúszott a fizetéssel, akkor azt megfenyegették. A hvg.hu korábbi információi szerint a rendőrnő beismerő vallomást tett az ügyben.

Az üggyel kapcsolatban a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője közölte azt is, hogy a nyomozás még az elején a főkapitányság munkatársát és az eljárásban szereplő magánszemélyt hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettére is kiterjedt, de ezt bizonyítottság hiányában megszüntette a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség.

Az eljárásban érintett rendőröket – úgy tudjuk – azonnal felfüggesztették az állásukból.

Hirdetés