2010. december. 28. 16:12 Utolsó frissítés: 2010. december. 28. 16:00 Itthon

"Válságtanácskozásra" készülnek a szocialisták

Január első felében "válságtanácskozást" kezdeményez az MSZP - közölte Kormos Kata, az MSZP szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

Már nincs olyan nap, hogy ne a magyar médiatörvénytől lenne hangos a nemzetközi sajtó - fogalmazott a szocialista párt szóvivője. Az MSZP ezért január első felében - a demokratikus parlamenti pártok részvételével - válságtanácskozást kezdeményez - közölte Kormos Kata.

Szóvivője szerint az MSZP érdekelt abban, hogy Magyarország uniós elnöksége sikeres legyen, így megtesznek mindent, hogy segítsék az országot ebből "az áldatlan helyzetből kilábalni." A válságtanácskozás részleteiről később számolnak be. Az MSZP azt kéri a köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.

Az új médiatörvény ízig-vérig európai jogszabály, legfontosabb pontjai mind megtalálhatóak más európai uniós tagállamok médiatörvényeiben - reagált közleményében Szijjártó Péter. A közlemény úgy fogalmaz: "tisztelettel ajánljuk a szocialistáknak és az ebben az ügyben nyilatkozóknak, hogy olvassák végig a médiatörvényt."

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.