Azzal a reménnyel vágtunk neki ennek az évnek, hogy egy – külső és belső okok miatt egyaránt – zaklatott periódus lezárása után már a konszolidáció időszaka vár ránk, s nem veszteségeket kell számba vennünk, hanem végre ismét közösen építkezhetünk. E reményekben sajnos egyelőre csalatkoznunk kellett.

A legnagyobb feladatunk azt lett volna, hogy az ország gazdaságát ismét a tartós növekedés pályájára állítsuk, mert ez kövezi ki az utat minden további személyes és közös célunk eléréséhez. Jobb lett volna egy kicsit nyugodtabb, kevesebb vitával, ellentéttel terhelt és jobb kedvű országban élni. Ehhez arra lett volna szükség, hogy minél több honfitársunknak legyen munkája, javuljon az ország egészségi állapota, több gyermek szülessen, legyen elég időnk a munka mellett az önfejlesztésre, a kikacsolódásra, regenerálódásra és pihenésre. Eközben pedig se anyagilag, se lelkileg ne terheljenek meg bennünket a tűrőképességünk határán is túl a családfenntartás vagy a boldogulásunk érdekében vállalat terhek. Sikereink miatt pedig büszkébben gondolhassunk arra, hogy Magyarország polgárai vagyunk.

A gazdasági válság azonban nem múlt el olyan gyorsan, mint szerettük volna, sőt most az év végén Európa több országa súlyos nehézségekkel kénytelen szembenézni, ami óhatatlanul hatással van a mi életünkre is. Az idei parlamenti választásokon erőteljesen kifejeződött az a vágy, hogy hagyjuk magunk mögött a parttalan vitákat, a gazdasági nehézségekkel indokolt politikai semmittevést, a korrupciót, az értékvesztést, a tehetségtelenséget és a kiúttalanságot.

Ám az új politikai helyzetben is rá kellett ébrednünk, a feladataink mit sem változtak. Kemény munka nélkül nem fogunk haladni, mert a politikusok ígérete dacára, továbbra sem lehet ráolvasással egymillió új munkahelyet teremteni. Ugyanígy vállalkozásaink sem fognak megerősödni felkészült munkaerő és vezetők hiányában, a szükséges hitelfeltételek és különösen ösztönző adózási és járulékfizetési környezet nélkül. Javítanunk kellene versenyképességünkön is, hogy a hazai mellett még több külföldi tőke álljon az ország céljainak szolgálatába.

Az év végére sajnos odáig jutottunk, hogy a foglalkoztatás szintjét tekintve az unió tagállamai között az utolsó helyre csúsztunk. Az év közepére beígért adókönnyítések csak jövőre lépnek életbe, de a hatásukat máris sok vita övezi. Az új intézkedések, amelyek a költségvetés alacsony hiány melletti egyensúlyát hivatottak szavatolni, számos gazdasági és alkotmányossági kérdést is felvetnek. Az ágazati különadók vagy a magánnyugdíjpénztári tagok magtakarításainak államosítása és bejelentett elköltése ugyan elodázhatják a szerkezeti reformokat, de nem léphetnek a helyükbe. Vitáink java pedig praktikus, tevékenységre, szorgalomra ösztönző dolgok helyett elvi vagy hatalomgyakorlási kérdésekről folytak – többek között az Alkotmánybíróságról, a Költségvetési Tanácsról, a sajtó szabadságáról és a közmédiáról.

Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az ország megbecsülése, külső megítélése minden várakozásunk ellenére ebben az évben nem gyarapodott, sőt romlott. A nemzetközi pénzpiacokon egyre kockázatosabbnak látnak bennünket, pedig a piacok a választások után komoly reményeket fűztek a gyors felemelkedésünkhöz. Az ország pénzpiacokról való finanszírozása igen drága, s a növekedésünk, gazdagodásunk lehetőségét jelentősen visszaveti. Így aztán az elérhetőnél kevesebb jut mindannyiunk asztalára.

Ennek az évnek a legfelemelőbb mozzanatait paradox módon katasztrófák hozták magukkal. Előbb az árvizek, majd a vörösiszap-ömlés áldozatainak megsegítésére kibontakozott nemzeti összefogás mutatta meg, hogy országunkban erős a szolidaritás embertársaink iránt, s a bajban feledve vitáinkat, ellentéteinket nyújtunk segítő kezet.

A 2010-es esztendővel tehát sok bajunk akadt, azonban az idei események még élesebben kirajzolják, hogy van egy hatalmas tartalékunk, amelyhez mindig visszatérhetünk. Ez pedig a család. Karácsony ünnepe nem csak arra emlékeztet bennünket, hogy több szeretettel, megértéssel és áldozatvállalással jobb világot hozhatunk létre, hanem leveszi rólunk egy időre azt a terhet, amelyet az elmúlt év hétköznapjai a vállunkra helyeztek. Karácsonykor feltöltekezhetünk, erőt meríthetünk azokból az emberekből, akik a legközelebb állnak hozzánk, akikért érdemes dolgozni, akik értelmet, célokat adnak az életünknek. Szenteste megtapasztalhatjuk, hogy a világunkat talán az érdekek mozgatják, de végső soron a szeretet tartja össze. A boldogság perceiben forduljunk egy gondolattal azok felé is, akik magányosak, kiszolgáltatottak, vagy akiknek egész évben nem jut jó szó és ölelés.

Boldog, békés karácsonyt mindenkinek!