2010. december. 21. 13:56 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 21. 13:45 Itthon

Molnár az Ab-hoz fordul az ügyészségi törvény miatt

Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának ügyvezető alelnöke közölte:az Alkotmánybíróságon támadta meg az ügyészségi törvény egy szakaszát.

A szocialista politikus az MTI-nek elmondta: véleménye szerint alkotmányellenes, hogy a legfőbb ügyész a kilencéves megbízatásának megszűnését követően is gyakorolhatja jogköreit, ha az Országgyűlés nem tudja megválasztani az utódját.

Úgy látja: a Fidesz arra "játszik", hogy kilenc év után akár egyharmados kisebbséggel is megakadályozhatja az új legfőbb ügyész megválasztását, vagyis a jelenlegi leváltását, hiszen a törvény módosításának eredményeként ehhez kétharmados parlamenti többség kell. "A fideszes Orbán Viktor azt akarta, hogy a fideszes Polt Péter az idők végezetéig legfőbb ügyész maradhasson és tudja teljesíteni a politikai megrendeléseket" - fogalmazott.

Molnár Csaba hangsúlyozta: az életfogytig való közhatalom-gyakorlás lehetősége ellentétes a hatalommegosztás követelményével, ezért alkotmánysértő.

Mint mondta, közhatalmat csak határozott időre lehet gyakorolni a demokráciákban, a legfőbb ügyész közhatalom-gyakorlása is legfeljebb a megbízatási időtartam leteltéig rendelkezik demokratikus legitimációval.

A szocialista politikus kitért arra: valóban alkotmányos érdek fűződik ahhoz, hogy az ügyészség működése folyamatos legyen. Mivel azonban - mint mondta - a legfőbb ügyész helyetteseinek megbízatása határozatlan időre szól, akkor sem marad vezető nélkül az ügyészségi szervezet, ha az új legfőbb ügyészt a korábbi vezető megbízatásának megszűnéséig nem választja meg az Országgyűlés.  

Az Országgyűlés novemberben fogadta el az ügyészségi törvény módosítását, amely szerint a parlament a jövőben a köztársasági elnök javaslatára kétharmados többséggel kilenc évre választja a legfőbb ügyészt a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.