2010. december. 20. 20:03 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 20. 20:08 Itthon

A ZDF a médiatörvényről: ''magas pénzbüntetéstől érzett félelem elnémíthat néhány bírálót''

Kétperces riportban foglalkozott hétfő esti híradóműsorában a német ZDF közszolgálati televízió a magyar médiatörvénnyel és annak visszhangjával.

A riport bevezetőjében elhangzott: a médiatörvény az EBESZ szerint kitárja a kaput a cenzúra előtt, illetve hogy Orbán Viktor kormányfő a kétharmados parlamenti többség segítségével már egy sor olyan intézkedést hozott, amelyet sokan a demokráciát fenyegetőnek értékelnek.
   
Sandra Theiss budapesti riportja során megszólaltatta Németh Pétert, a Népszava főszerkesztőjét, aki kijelentette: "Ha ebben a formában fogadják el a törvényt, akkor minden hatalom a kormány kezébe kerül, s bárkit elnémíthat. Magyarországon nem lesz többé sajtószabadság."
   
A ZDF riportere beszámolt a médiatanács megalakulásáról, amely "nem kiegyensúlyozott vagy hamis" beszámolók esetén büntetéseket rendelhet el; újságok esetében a bírság elérheti a 90 ezer eurót. "Hogy mi nem kiegyensúlyozott vagy hamis, azt a médiatanács dönti el, abban pedig  kizárólag a Fidesz tagjai foglalnak helyet" - így a tudósító.
   
Theiss megkérdezte a törvényről Orbán Viktort is, aki kijelentette: abban "nincs egyetlen olyan paragrafus sem, amely nem szerepelne más EU-országok megfelelő törvényében. Ez egy nagyon európai törvény".
   
Ezzel szemben a szintén megszólaltatott Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-felelőse a ZDF kamerája előtt azt állította, hogy arra a módra, ahogyan a magyar médiatörvény a nyomtatott és az online sajtót szabályozza, egyetlen EU-államban sem akad példa.
   
A német riporter végül úgy vélte, "sok függ attól, hogyan él majd hatalmával a médiatanács. Egy azonban bizonyos: a magas pénzbüntetéstől érzett félelem elnémíthat néhány bírálót".

Hirdetés
Címkék
hvg360 Hamvay Péter 2025. április. 14. 05:00

Az utcabálozás még nem megy a tiszásoknak, pedig mostanra kiderült: valódi közösséggé váltak

Bár kissé enervált beszédet tartott Magyar Péter vasárnap délután, és a Műegyetemi rakpart sem telt meg a Tisza párt rendezvényén, viszont kiváló gulyáslevest főztek az eredményvárónak nevezett bulin. Ha igaz, hogy 1,1 millió aláírást gyűjtöttek, akkor tényleg van mire szerénynek lenni. Ezt senki nem csinálja utánuk, a Fidesz sem.