2010. december. 20. 17:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 20. 17:12 Itthon

Meddig tartja meg a kármentő alapban lévő pénzt a kormány? - kérdezték a parlamentben

A Magyar Kármentő Alapból eddig valamivel több 33 millió forintot fizettek ki, de meddig tartják meg az összegyűjtött forrást, mi a cél vele 2011-ben? - kérdezte Simon Gábor, szocialista képviselő a parlamentben.

Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára válaszolt. Azt mondta, 3 forrásból is kapnak támogatást az érintettek. Egyrészt minden család kap 500 ezer forintot az ingóságai után, minden károsult személy 200 forintot a személyes ingóságainak pótlására, s a karitatív szervezeteken keresztül is jut hozzájuk természetbeni és anyagi segítség is. Emellett pedig a Kármentő Alapban lévő pénz is el fog jutni hozzájuk - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: megkaphatnának most családonként 5 millió forintot az emberek, feloszthatnák így is a pénzt, de az még egy lakás vásárlására sem lenne elég.

Azt mondta: eddig a családok kaptak már 100, illetve 150 ezer forint támogatást, s a sérültek és vállalkozók is jutottak segélyhez. A pénz nagy részét azonban akkor szeretnék szétosztani, ha már eldőlt, ki hol folytatja az életét. Tállai András úgy fogalmazott: megnyugtatja képviselőtársát, hogy mindenki teljes kártérítést kap majd.

Hirdetés