NMHH: a Roxy rádiónak is befellegzett
A stop.hu értesülései szerint nem fizettek műsorszolgáltatási díjat, ezért a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság törli a Roxy rádiót, és számos vidéki adó is hasonló sorsra juthat. A Médiatanács megalakulása óta ez az első ilyen eset, de több száz médium egyensúlyoz a szakadék szélén.
Az adók azonban kötelességüket gyakran nem tudják teljesíteni, aminek az is oka lehet, hogy nem termeltek elég bevételt. Jelenleg több száz rádió van, ahol hasonló a helyzet - az ötödik, hatodik felszólítás után a hatóság már nem próbálja többször beszedni a kérdéses összeget, hanem törli a szolgáltatót a nyilvántartásból.
A Médiatanács megalakulása óta ez az első példa az ilyen esetekre, ám, mint azt az NMHH sajtókapcsolati munkatársa, Berényi Diána a stop.hu-nak elmondta, nem kizárt, hogy rövid időn belül több másik adó is abbahagyhatja a sugárzást. A törlésről csak akkor adnak hivatalosan is hírt, ha a Médiatanács már megfellebbezhetetlen, végső döntést hozott. Akkor ugyanis az érdekelt médium már nem támadhatja meg a határozatot.
A döntésről, illetve az eset hátteréről az NMHH későbbre ígért tájékoztatást. A stop.hu megróbálta elérni a Roxy illetékeseit is, ők délelőtt azt ígérték, délben a sajtós kollégák felvilágosítást adnak arról, meddig sugároz még a rádió és mit szólnak a döntéshez. Azóta azonban senki sem veszi fel a telefont - írja a lap.