2010. december. 09. 08:21 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 09. 08:24 Itthon

170 méter kábellel buktak le tolvajok

Tetten értek a balatonalmádi rendőrök szerdán két férfit, akik a Lepsény és Balatonfőkajár közötti, használaton kívüli vasútvonal légkábeleit próbálták meg ellopni - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

A tolvajok a tettenéréskor mintegy 170 méter kábelt gyűjtöttek be, s vallomásuk szerint az előző két hétben már 800 méter vezetéket tulajdonítottak el ugyanerről a környékről. Az okozott kár az előzetes becslések szerint több százezer forint, a tettesek ellen nagyobb értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. 

A tolvajok a vasúti oszlopokat tartó csavarok kiszedése után a kidőlt oszlopokról vágták le a vezetéket, amelyet otthon 150 centiméteres darabokra vágva "dolgoztak fel" és eladták belőle a rezet. A kábeleket a rendőrök a helyszínen elfogott tettesek garázsában megtalálták.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.