2010. december. 08. 13:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 08. 13:22 Itthon

Felhős lesz az ég, megélénkül a szél

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de szerdán főként a Dunántúlon hosszabb-rövidebb időszakokra felszakadozhat a felhőzet. Szerdán elsősorban keleten várható eső, zápor, csütörtökön több helyen valószínű csapadék; kezdetben eső, zápor, majd egyre nagyobb területen az esőt hózáporok váltják fel. Az érkező hidegfront mentén zivatar is kialakulhat. Szerdán a délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz, csütörtökön reggel a szél északnyugatira fordul, és sokfelé viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések a Dunántúlon néhol a 100 kilométer/órát is meghaladhatják.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szerdán 5 és 11 fok között alakul, Sopron térségében és az Északi-középhegység völgyeiben lehet hűvösebb. A hőmérséklet csütörtökön napközben csökken; a reggeli 5, 12 fokról kora délutánra 0,+7 fokra esik vissza.

A Pireneusi-félszigettől Nyugat-Európán át Észak-Skandináviáig többközéppontú alacsonynyomású rendszer helyezkedik el. A ciklonrendszer keleti oldalán a mediterrán térségből enyhe, többnyire nedves levegő áramlik Közép- és Délkelet-Európa fölé. A Földközi-tenger menti országokban, a Kárpát-medencében, a Balkán-félsziget nyugati felén 13 és 20 fok közé melegszik fel délutánra a levegő. Ez a ciklonális mező az elkövetkező 24 óra során kettészakad, az északon felhalmozódott hideg, sarkvidéki eredetű levegő eléri Közép-Európát. Az északnyugatról érkező erős hidegfront hatására csütörtök estig a Kárpát-medencében is jelentősen átalakul az időjárás; több fokkal visszaesik a hőmérséklet, és viharossá fokozódik a szél.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.