2010. december. 06. 18:19 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. december. 06. 18:09 Itthon

Kártérítést követel az elhunyt komáromi kismama családja

A család szerint az orvosok nem jártak el kellő körültekintéssel ezért feljelentést tettek a rendőrségen és ügyvédet is fogadtak.

Több tízmillió forintos kártérítést követel a komáromi kórháztól az a család, amelyben egy asszony vesztette életét szülés közben még októberben.

A 45 éves nőnél komplikációk léptek fel szülés közben, megműtötték de már nem tudták megmenteni az életét. Az asszony lánya a Független Hírügynökségnek elmondta: anyja elvérzett, a kisfiú pedig maradandó sérüléseket szenvedett a szüléskor. A csecsemőt most három kiskorú testvérével együtt édesapja neveli. A család feljelentést tett a rendőrségen és ügyvédet fogadott, mert tudni akarják, hogy ki és miért hibázott.

Ábrahám László a család ügyvédje elmondta: szerinte a magára maradt apát és az asszony öt gyermekét is kártérítés illeti meg, amely több tízmillió forint is lehet. A kórház belső vizsgálatot indított az ügyben, de a rendőrségi nyomozás lezárultáig nem akartak nyilatkozni. Annyit közöltek, hogy jelenleg az igazságügyi orvosszakérő véleményére várnak. 
 
 
 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.