2010. december. 03. 15:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 03. 15:19 Itthon

Médiatörvény-tervezet: kihúzná a nyomtatott sajtót és az internetet az MSZP

Kivenné az MSZP a nyomtatott sajtóra és az internetre vonatkozó rendelkezéseket a Fidesz médiatörvény-javaslatának hatálya alól - mondta Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő pénteken.

Az MSZP összesen 88 módosító indítványt nyújt be a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló kormánypárti törvényjavaslathoz. 

 A Jobbik aggályosnak tartja a javaslatot

A Jobbik szerint aggodalomra ad okot a médiatörvény tervezete, a párt ezért negyven módosító indítvánnyal változtatna azon.

Pörzse Sándor országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón elmondta: a három fideszes politikus által beterjesztett törvényjavaslat alapján az országos napilapokra 25 millió forint, a hetilapokra és hírportálokra pedig 10 millió forint bírságot szabhatna ki jogsértés esetén a - kizárólag a Fidesz által jelölt tagokból álló - médiatanács.

Hozzátette: az ilyen nagyságrendű büntetések számos sajtóterméket lehetetlenítenének el, köztük a Barikád című hetilapot, amelynek ő a főszerkesztője. Kitért arra, hogy a javaslat a főszerkesztők megbüntetését is lehetővé tenné, ami szintén öncenzúrára sarkalhatja a sajtótermékeket.

Novák Előd alelnök a sajtótájékoztatón közölte: a Jobbik a péntek délutáni határidőig negyven módosító indítványt nyújt be a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslathoz. Kiemelte közülük, hogy pártja nem csupán a közszolgálati és a jelentős befolyásoló erővel rendelkező televíziók - vagyis a két nagy kereskedelmi csatorna -, hanem például a Hír Televízió és az ATV számára is kötelezővé tenné a kiegyensúlyozott tájékoztatást.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.