2010. december. 02. 15:52 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. december. 02. 15:38 Itthon

A Jobbik az új alkotmány tervezetéről - nem valósul meg a radikális változás

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta: az új alkotmány tervezete alapján nem valósul meg az alapvető radikális változás, amelyre szükség lenne. Hozzátette: hiányoznak az új alaptörvény koncepciójából az olyan alapvető értékek, mint például a nemzeti vagyon védelme.

A Jobbik szóvivője kommunista trükknek nevezte az alkotmány későbbi módosításának lehetőségeit. Dúró Dóra szerint a Fidesz végül vissza fogja vonni azt a javaslatot, amely csak két egymást követő parlament által kétharmados támogatás mellett tenné lehetővé az alaptörvény módosítását. A Jobbik támogatja a kétkamarás parlament koncepcióját, ám ebben a kérdésben még megosztott a Fidesz - tette hozzá az ellenzéki politikus.
Hirdetés
Élet+Stílus Nemes Nikolett 2025. március. 08. 15:00

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

A patriarchális állam a nőket egyfajta tartalékseregként kezeli; minél rosszabb helyzetben van egy nő, annál kiszolgáltatottabb a „terelgetésnek”. A láthatatlan munka, a foglalkoztatási szegregáció, az állami szociális politika visszásságai mind hozzájárulnak a nők kiszolgáltatottságához, és növelik az elszegényedésük veszélyét, az egyedülálló anyáknak szociális védőháló híján pedig kifejezetten kétségbeejtő a helyzete.