2013. január 1-jére akadálymentesíteni kellene a közösségi közlekedést
Szabó Máté ombudsman szerint 2013. január 1-jére alkalmassá kellene tenni a közösségi közlekedést arra, hogy megfeleljen a fogyatékos emberek adottságainak. Mivel a biztos egy éve nem kap érdemi választ a közösségi közlekedési rendszerek akadálymentesítésének helyzetével kapcsolatos megállapításaira, újra elküldte az illetékes szerveknek az ajánlásait.
Az Országgyűlési Biztos Hivatala csütörtökön, - a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából - juttatott el az MTI-hez egy közleményt, amelyben az áll, hogy az ombudsman átfogó vizsgálata nyomán 2009 novemberében jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy az ország nem rendelkezik az akadálymentesítéssel kapcsolatos problématérképpel, így a költségvonzatok sem ismertek. A feladatok ennek következtében nem tervezhetők, a kitűzött határidők eredménytelenül múlnak el. Az építésügyi előírások nem egyformán veszik figyelembe a különféle fogyatékossággal élő emberek igényeit, a hallás- és látássérültek szempontjai például a többiekéhez képest kevésbé jelennek meg a szabályozásban.
Szabó Máté szerint a fogyatékossággal élőknek nem jótékonykodásra van szükségük, hanem olyan társadalmi környezetre, amely garantálja minden ember esélyegyenlőségét, szükségleteik elismerését és érvényesítését. "Nem az a kérdés, hogy van-e jogszabályi kötelezettség, hanem az, hogy elérjük: a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét mindenki, minden élethelyzetben önként és magától értetődő módon tiszteli".
A szemléletváltásnak az elmúlt években voltak már pozitív jelei - állapította meg az ombudsman, de továbbra is rengeteg a megoldásra váró probléma. Szabó Máté "Méltóképpen másképp" elnevezésű projektjében 2009-ben kiemelten is elemezte a fogyatékossággal élők alapjogainak érvényesülését. Az állampolgári jogok biztosának projektje ugyan lezárult, de az idén is folynak a fogyatékossággal élők hazai helyzetét, a társadalmi, jogi környezet alkalmasságát felderítő vizsgálatok, születnek ajánlások.
A fogyatékossággal élők világnapja december 3-án van. Az 1992-ben létrehívott világnap célja, hogy elősegítse a fogyatékossággal kapcsolatos kérdések jobb megértését, és támogatást biztosítson a fogyatékossággal élők méltósága, jogai és jóléte érdekében. Törekszik arra is, hogy tudatosítsa azokat az előnyöket, amelyek a fogyatékossággal élők integrációjából származnának a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális élet szempontjából egyaránt.