2010. december. 01. 05:34 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 01. 12:14 Itthon

„Szendvicsmaffia” miatt nyomoz a rendőrség a MÁV-nál

Maffiává szerveződtek a nyugdíj előtt álló utaskísérők, targoncával lopják ki az utasoktól ellopott szendvicseket - ezzel vádolja beosztottait Mészáros András, a MÁV Utasellátó vezetője - írja a blikk.hu.

A vezető feljelentést  tett a józsefvárosi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán. „A háló- és fekvőkocsikon utazó utasoknak különböző szintű ellátás jár, amely étel-ital felszolgálását is magában foglalja. Tudomásomra jutott, hogy az ellátmány egy részét nem osztják ki, és a fel nem használt árut az út végén eltulajdonítják" - írta feljelentésében Mészáros.

Az utasellátó vezetője szerint „az utóbbi időkben ezeknek a termékeknek az eltulajdonítása szervezett kereteket kezdett ölteni, az út végén egyes dolgozók a fel nem használt árut targoncával vitetik a Budapest-Keleti pályaudvar melletti Kerepesi úti parkolóba, ahonnan saját gépkocsijukkal szállítják el. Az eltulajdonított áruk értéke elérheti a bűncselekmény értékhatárt is" - zárta feljelentését az éber vasutas a blikk.hu szerint.

Mészáros megpróbálta posztos rendőrök segítségével leleplezni a szendvicsmaffiát, de nem járt sikerrel. Az utasok szeme láttára pakoltatta ki két rendőrrel az egyik utaskísérő táskáját, szendvics után kutatva, ám sonkás zsemlék nem kerültek elő.

Nevük elhallgatását kérő vasutasok a Blikknek azt mondták, hogy a főnökök koncepciós pereket gyártanak.

A MÁV sajtóosztálya válaszlevelében nem tagadta a Blikknek a dolgozók elleni akciókat, sőt, tudatták, valamennyi dolgozót ellenőrizni fognak. „A MÁV-Start Zrt. Utasellátó központjának vezetője nem tett rendőrségi feljelentést sem szervezett bűnözés, sem pedig szendvicsek eltulajdonítása miatt. Két volt munkavállaló ellen folyik jelenleg rendőrségi eljárás csalás gyanúja miatt" - állították annak ellenére, hogy a rendőrség megerősítette: tudnak a feljelentésről.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.