2010. november. 26. 13:58 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 26. 13:59 Itthon

Lottó ötöst ígért egy nő pénzért cserébe

Többszörösen is becsapta egy nő azt a férfit, akitől pénzt kért azt hazudva, hogy az általa megnyert lottó ötösének áfáját akarja kifizetni - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Csütörtökön tett feljelentést a férfi a nagykanizsai nő ellen. Az asszony ugyanis 275 ezer forintot kért tőle azzal az indokkal, hogy megnyerte a lottó ötöst, de a nyereménye utáni forgalmi adót nem tudja befizetni. A nő azzal áltatta hitelezőjét, hogy a pénz átvétele után a sértett és családtagjai több millió forintot kapnak majd tőle "hálája jeléül". A hiszékeny férfi az ajánlat hallatán még bankszámlát is nyitott, az ígért pénz azonban nem érkezett meg. A férfi ráadásául azzal is pórul járt, hogy lakását bérletbe adta a nőnek, aki távozása után jelentős tartozást hagyott hátra.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.