2010. november. 23. 14:44 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 23. 14:43 Itthon

Tanárt bántalmaztak diákok egy pécsi középiskolában

A rendőrség keddi közleménye szerint tanárt bántalmazott két diák egy pécsi szakközépiskolában, az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. Akár öt évet is kaphatnak.

Murai Ágnes, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a 17 éves lány és a 20 éves fiú hétfőn az iskola folyosóján, szóváltás után támadt a pedagógusra, aki a lányt magatartási problémák miatt az igazgatói szobába akarta kísérni.

A rendőr alezredes hozzátette: ha a fiatalok bűnössége bebizonyosodik, tettükért egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.