2010. november. 17. 13:10 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 13:14 Itthon

Minden kisdiák laptopon tanulhat Csákváron

A Fejér megyei falu diákjai az órák harminc százalékában interaktív számítógépes program segítségével sajátíthatják el a tananyagot.

Az önkormányzat kompetencia alapú nevelés bevezetéséhez nyert pályázaton 53.6 millió forintot, ebből 396 laptopot vásárolnak - tette közzé a szerdai Fejér Megyei Hírlap.

Az iskolában 440 gyerek van, mivel nem egyszerre használják az osztályok az informatikai eszközöket, így valamennyi diák oktatását segítik majd a laptopok. A gyerekek haza nem vihetik azokat. 16 olyan tároló szekrényt szerez be hozzájuk az intézmény, amely az akkumulátorokat fel is tölti. Mindehhez a pénzt TIOP pályázaton nyerték. Minden tananyaghoz szerzett be már az intézmény interaktív számítógépes oktató csomagot. A pedagógusok 120 órás tanfolyamot végeztek el, és rendelkezésükre áll 20 laptop egy korábbi TÁMOP pályázatnak köszönhetően- tudta meg a Független Hírügynökség Nagyné John Ágnes projektmenedzsertől.

Az önkormányzat projektmenedzsere elmondta: az év elején adta be az önkormányzat a pályázatot, májusban írták alá a szerződést. Jelenleg közbeszerzési eljárás keretében keresik az értékesítőt, de még ebben a hónapban megkötik vele a szerződést. A gyerekeknek január közepéig meg kell kapniuk a laptopokat.
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.