2010. november. 17. 10:51 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 10:53 Itthon

Október óta éhségsztrájkol, infúziót kap a Honvéd Kórház előzetesben lévő főorvosa

A professzor több mint 10 kilogrammot fogyott, jelenleg infúziót kap, de nincs kórházban. Az ÁEK vezető orvosát egy fejlesztéssel kapcsolatos sikkasztással gyanúsítják.

A főorvost október végén helyezték előzetes letartóztatásba sikkasztás miatt. Az ügy hátterében egy úgynevezett Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laboratórium fejlesztési projektje áll. Az ügyész szerint a projektben fiktív kifizetések történtek. Az ügyvéd szerint azonban ügyfele szakmai projektvezető volt, kifizetésekre nem is volt joga. Esetleges kifizetésekkel kapcsolatos döntéseket egy a professzor mögött álló grémium hozott meg.

Ügyvédje, Paraizs József szerint még a gyanúsítás sem egyértelmű, hiszen nincs benne pontosan megjelölve, milyen és mennyi pénzt is tüntetett el a gyanú szerint ügyfele, akinek egyébként lehetősége sem volt kifizetésre. A fejlesztés időarányos része egyébként készen van, vagyis kérdéses, ha eltűnt a pénz, akkor miből készült el - mondta az ügyvéd.

A professzor a gyanúsítás és az előzetes letartóztatás elleni tiltakozásul tovább folytatja éhségsztrájkját, de hogy meddig, azt nem tudni. Ügyvédje mindenesetre azt mondta neki, hogy igazát csak úgy tudja bizonyítani, úgy tud a jogaiért harcolni, ha él.

A Honvédelmi Minisztérium a kérdéses projekt kapcsán úgy tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy olyan mobil, környezettűrő, bővíthető terű biológiai laboratóriumról van szó, amely alapját egy konténer képezi és világújdonság abban a tekintetben, hogy több irányban bővíthető a konténer a biológiai labor tisztasági körülményeinek sérülése nélkül. A projektben több cég is részt vesz konzorciumként, ezek egyike csak a HM EI. Zrt, ráadásul nem is ők kezdték el a fejlesztést, hanem magáncégek.

A Honvédelmi Minisztérium szerint a projekt utolsó üteme 2012. november végén fejeződik be, ekkor készül el a labor. Jelenleg a harmadik üteménél tart a fejlesztés, amely gépészeti és biológiai biztonsági modulból áll. A gépészeti fázis hamarosan lezárul, vagyis az időarányos rész valóban elkészült. A projekt a Nemzeti Technológiai Program keretében, pályázati forrásból valósul meg. Kifizetésekről a tárca azonban nem nyilatkozhatott, mert ez nem a HM EI. Zrt. hatásköre a projekten belül. Arra a kérdésre, hogy a kifizetett összeg arányban áll-e az eddig elért eredményekkel, a minisztérium szintén nem tudott nyilatkozni, illetékesség hiányában.

Az elkészült projektelemek szakmai megfelelőségéért a projekt szakmai vezetője a felelős - tájékoztatott a minisztérium. A Független Hírügynökség úgy tudja, a projekt szakmai felelőse azonban éppen az az orvos, aki most előzetesben van, és akinek egyes vélemények szerint "magas rangú ellenségei lehetnek."
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.