2010. november. 10. 14:24 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 14:20 Itthon

További P+R parkolók a Pest megyei vasútállomásokon

Az Európai Unió támogatásával a sülysápi, a tápiószecsői és az albertirsai vasútállomásokon összesen 181 gépjárműparkolót (P+R) és 100 kerékpártárolót (B+R) alakítanak ki év végéig - közölte a MÁV Zrt. a 160 millió forintos beruházások indulása kapcsán.

A 160 millió forintos beruházás 90 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) a Közép-Magyarországi Operatív Programban (KMOP) vissza nem térítendő támogatással, 10 százalékát az érintett települési önkormányzatok finanszírozzák. A beruházás során kialakított parkolóhelyek fenntartását az önkormányzatok 10 éven keresztül vállalták. 

A parkoló fejlesztési projekt második ütemében a sülysápi és tápiószecsői vasútállomások mellett a már eddig elkészült 108 parkolóhely és 60 kerékpártároló bővül tovább a Magyar Államvasutak, a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) és a három Pest megyei önkormányzat konzorciumai együttműködésében.

 A MÁV tájékoztatása szerint az ingyenes, kamerákkal őrzött P+R parkolóhelyek tovább erősítik a közösségi közlekedés előnyét az egyéni közlekedéssel szemben, tovább csökkenhet a fővárosba reggelente beáramló személygépkocsik száma. A P+R és B+R parkolók fejlesztését célzó program részeként, 2010 első félévéig a MÁV, a BKSZ és 13 Pest megyei település önkormányzatából álló konzorcium már összesen 834 parkolóhelyet és 540 kerékpártárolót épített  Abonyban, Cegléden, Gyömrőn, Kismaroson, Nagykátán, Pilisen, Sülysápon, Szentmártonkátán, Sződligeten, Tápiószecsőn, Üllőn, Vecsésen és Verőcén.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.