2010. november. 08. 12:46 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 08. 13:19 Itthon

Jövő kedden lehet zárószavazás Lázár javaslatairól

Jövő hét kedden lehet a zárószavazása a Fidesz frakcióvezetője által benyújtott törvényjavaslatoknak, amelyek a 98 százalékos különadóval, valamint az Alkotmánybíróság (Ab) hatáskörével kapcsolatosak.

Ezt Lázár János mondta újságíróknak a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülése előtt az Országházban. Ha a javaslataihoz érkeznek bizottsági módosító indítványok - ami szinte biztos -, akkor jövő hét kedden lehet az előterjesztéseinek zárószavazása a parlamentben - mondta. A Fidesz frakcióvezetőjének jelenleg három olyan javaslata van a Ház előtt, amelyet azután nyújtott be, hogy az Ab megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt.

A politikus egyrészt ismét benyújtotta - gyakorlatilag változatlanul - a különadóval kapcsolatos javaslatát, másrészt kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását is azért, hogy a népszavazási tilalom alá eső kérdések kerüljenek ki az Ab hatásköréből.

A 98 százalékos különadót érintően ugyanakkor a Fidesz frakcióvezetője hétfőn bejelentette: azt javasolja, emeljék fel az adó összeghatárát 3,5 millió forintra, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében azonban megmaradna a különadó 2 millió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt. A különadót öt évre visszamenőleg kellene megfizetni. A módosítási javaslatot várhatóan még hétfőn az Országgyűlés költségvetési bizottsága fogja benyújtani.

Az alkotmánymódosítással összefüggésben pedig a parlament alkotmányügyi bizottsága nyújt majd be módosító javaslatot, amellyel - a testület elnökének korábbi nyilatkozata szerint - finomodhat az eredeti indítvány.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.