2010. november. 03. 19:15 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 03. 19:14 Itthon

Magáévá tette a lányát: zárt ajtók mögött folyt a per

Elkezdődött a büntetőpere annak dombrádi apának, aki a vádirat szerint éveken át erőszakoskodott most kilenc éves kislányával. A szerdai tárgyalás a vád ismertetésével kezdődött, ám a bíró ezután zárt tárgyalást rendelt el.

A családfőt a felesége jelentette fel, a tárgyaláson azonban a családból senki nem volt ott. Ha a vádakat bizonyítottnak találja a bíróság, a férfi akár 10 év börtönt is kaphat - számolt be az RTL Híradója.

Egyre többször tesznek feljelentést gyerekeket ért szemérem elleni erőszak és a megrontás miatt. A rendőrségen több száz ilyen ügyről tudnak. A kriminológiai intézet szerint viszont ez csak töredéke a valóban megtörtént szexuális bűncselekményeknek. A többség nem tesz feljelentést, pláne ha családon belül történik.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.