Napirend előtt az alkotmánymódosításról
Az LMP szerint a Fidesz "meghekkeli" a jogállamot, a Jobbik szerint az "orbáni forradalom jakobinus szakaszába érkezett".
Az LMP és a Jobbik is szóba hozta hétfőn napirend előtt a tervezett alkotmánymódosítás kérdését, amely nem adna lehetőséget a taláros testületnek a jövőben arra, hogy olyan ügyekben foglaljon állást, amelyekről nem lehet népszavazást tartani. Az LMP képviselőinek egyrésze I LOVE AB feliratú pólóban ült a parlamenti patkóban.
Schiffer András (LMP) azt mondta, hogy a Fidesz "meghekkeli" a jogállamot a tervezett alkotmánymódosítással. Szerinte a civil szervezetek működését is megnehezítik azzal, hogy a jövő évi költségvetés alapján 2011-ben csak jelenlegi támogatásuk felével számolhatnak.
Vona Gábor (Jobbik) szerint az orbáni forradalom jakobinus szakaszába érkezett. Az MSZP és az LMP alkotmánymódosítással kapcsolatos tiltakozását pedig úgy értékelte: a szocialisták aggodalmaskodása olyan, mintha "Hófehérke falná fel a farkast". Az LMP-t is bírálta, amiért az kiszállt az alkotmányozási folyamatból. Vona Gábor úgy fogalmazott, hogy az MSZP képviselői azért vannak szabadlábon, mert a kormány csak látszatelszámoltatást végez. "Ha majd Gaudi Nagy Tamás vezeti az elszámoltatást, önöket nem a nevükön, hanem a számukon fogják szólítani" - mondta.
Vona Gábort felszólalását követően az ülést vezető Kövér László országgyűlési elnök rendre utasította.