2010. november. 02. 18:07 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 02. 17:56 Itthon

Az MSZP visszafizettetné a Fidesszel a "pofátlanul magas pénzeket"

Török Zsolt szerint "az első Orbán kormány ma is hivatalban lévő tagjainak több mint 60 millió forintot kellene visszafizetniük a saját logikájuk alapján".

Az MSZP szerint számtalan olyan, a Fideszhez köthető személy van, aki ugyan nem vállalt kormányzati szerepet, mégis "vastagon részesült" a közvagyonból. Török Zsolt, az MSZP szóvivője keddi közleménye szerint "Baranyai László, a Magyar Fejlesztési Bank egykori vezére 2002-es távozásakor például 138 millió forintra tartott igényt, másfél évi pereskedés után végül 90 milliót kapott". Kiemeli azt is: Járai Zsigmond jegybankelnökként havi 8 millió forintot keresett, Szapáry György, az alelnöki pozíció betöltéséért pedig 134 millió forintot tett zsebre évente.

A szocialista politikus felhívja a figyelmet arra, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök társadalmi munkában havi egy forintért végezte a dolgát. Gyurcsány Ferenc rubrikája is hasonlóan festene, hiszen köztudott, hogy ő sem vette fel a fizetését - teszi hozzá. Véleménye szerint "itt az idő tehát jó példát mutatni és visszafizetni a 2000-2002 között jó erkölcsbe ütköző módon felvett pofátlanul magas pénzeket". Közlése szerint "az első Orbán kormány ma is hivatalban lévő tagjainak több mint 60 millió forintot kellene visszafizetniük a saját logikájuk alapján".

 

Hirdetés