2010. október. 29. 13:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 29. 12:52 Itthon

A jövő héten bontják tovább a házakat Kolontáron

A jövő héten folytatódhat a bontásra ítélt házak eldózerolása Kolontáron, miközben az igazságügyi szakértők még a sérült ingatlanok értékbecslését végzik Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen.

Muharay Árpád tábornok, helyreállítási és újjáépítési felügyelő elmondta: Devecserben az október 4-i iszapömlésben 272 ház sérült meg, ebből 225 ingatlant javasoltak bontásra a Belügyminisztérium által megbízott kárfelmérő bizottság statikusokból és építészmérnökökből álló munkatársai. Kolontáron 53 épületet érintett a vörösiszapömlés, ebből 35 házat kell lebontani, 23 házra már kiadták a bontási határozatot. Somlóvásárhelyen 37 telket öntött el a vörösiszap, de mindössze két házat javasolt bontásra a bizottság. A kárfelmérő bizottság elemezte az ingatlanok statikai helyzetét, a károsodás mértékét, és az egészségügyi hatások figyelembe vételével döntött az ingatlanok elbontásáról - mondta Muharay Árpád.

A tábornok elmondta, hogy Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által felkért csoport harmadik napja végzi a megsérült ingatlanok értékbecslését Devecserben, és folytatja a munkát Kolontáron is. Devecserben eddig 120, Kolontáron 23 ingatlanról készítették el az értékbecslési adatlapot, amely tartalmazza többek között az ingatlan építési idejét, alapterületét, a telek nagyságát és a melléképületek számát is. A szakértők az ingatlanok katasztrófa előtti forgalmi értékét állapítják meg, az értékelésükhöz csatolják a tulajdoni lap másolatát és az ingatlanról készített fényképet. A bontások végrehajtásához meg kell várni a szakértői csoport végleges jelentését, a jegyzők csak ez után adhatnak ki bontási határozatokat az ingatlanokra - mondta Muharay Árpád.

Az elkészített értékbecslési adatlapokat az igazságügyi szakértők a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoportnak adják át, az köti meg a lakosokkal az újjáépítésre vonatkozó, a kártalanítás módja szerinti szerződést, illetve íratja alá velük a kártalanítás választott módjáról szóló nyilatkozatot. (A kormány által felajánlott lehetőségek szerint új ingatlanba költözhetnek az érintettek, használt lakást vásárolhatnak, vagy az ország más településére költözhetnek.)

A tábornok tájékoztatott arról is, hogy az önkormányzatok megkötötték az építési telkekre vonatkozó előszerződéseket, Devecserben 23, Kolontáron öthektáros területet vásárolnak. A végleges adásvételi szerződés megkötéséhez folyamatban van a területek mezőgazdasági termelésből való kivonása. Akik használt lakásba szeretnének költözni, azok a katasztrófavédelem szakemberei által összeállított, ötszáz ingatlant tartalmazó listáról választhatnak - mondta Muharay Árpád.

Hangsúlyozta: Devecserben jelenleg is sokan laknak a sérült, de kitakarított ingatlanjaikban, és a bontás megkezdése előtt az ingóságaik elhelyezését is meg kell oldaniuk. A legfrissebb adatok szerint Devecserben 91 család költözne új lakásba, 61-en választottak használt ingatlant, és 72-en költöznének az ország más településén található használt lakásokba.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.