A MAL nem kér az államból
A Mal nem ismeri el, hogy felelős, de a károk enyhítésére 1,5 milliárd forintot kíván fordítani öt év alatt és arra kéri a kormányzatot, ha "a feltételek lehetővé teszik", kapják vissza függetlenségüket.
A vörösiszap károsultjai és a Mal Zrt. jogi képviselői között szerdán megkezdődött peren kívüli egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón a jogászok úgy nyilatkoztak: mindketten a legfontosabb feladatnak azt tartják, hogy a károsultakon minél hamarabb segíteni tudjanak.
A Mal Zrt. ehhez - amennyiben a kormánybiztos hozzájárul - a legrövidebb időn belül 300 millió forintot fizetne be a vörösiszap pénzügyi alapba, majd évente további 300-300 millió forinttal járulna hozzá a kár megtérítéséhez, összesen 1,5 milliárd forinttal. Magyar György, a károsultak jogi képviselője úgy nyilatkozott, ez az összeg csak a közösségi károkat fedezi, az egyéni kártérítésre alkalmatlan.