2010. október. 14. 07:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 14. 07:51 Itthon

MN: vádemelés következik Szilvásyék ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen - értesült pontosan meg nem nevezett forrásból a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki számában azt írta: az ügyészség szerint Dávid és Herényi egy, a titkosszolgálat által rögzített, majd kiszivárogtatott hangfelvétel segítségével elkövette a kényszerítés bűntettét. 

A lap szerint a Központi Főügyészség a büntetőeljárás érdemi nyomozását befejezte. Mint azt Fazekas Gézára, a főügyészség szóvivőjére hivatkozva írták: az ügyben sem a terheltek száma, sem a velük közölt gyanú nem változott. Ezzel együtt a főügyészség az eljárás során keletkezett információk birtokában februárban és márciusban a Budapesti Katonai Ügyészséghez fordult, mert olyan személy került a látókörükbe, akinek ügyében a katonai vádhatóság járhat el. 

A Magyar Nemzet szerint a főügyészség bizonyítottan a titkosszolgálatok által rögzített beszélgetés törvénytelen nyilvánosságra kerülése kapcsán hívta fel a katonai ügyészséget a felelősség megállapítására.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.