2010. október. 13. 12:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. október. 13. 12:08 Itthon

Milyen kommunikációs hibákat vétett a MAL Zrt. és a kormány?

Számos kommunikációs hibát elkövetett a MAL Zrt. a vörösiszap-katasztrófa során. Szakemberek értékelték.

Nyomon követhető volt, hogy a MAL Zrt. vezetője a tragédia első napjaiban igyekezett minimalizálni a károkat, ám rossz oldalról közelítette meg a helyzetet, aminek a vége Pintér Sándor belügyminiszter elhíresült reakciója lett: fürödjön meg benne - mondta Szántó Balázs, a Noguchi Porter Novelli magyarországi ügyvezető igazgatója a Napi Gazdaságnak. A lap az iszapkatasztrófával kapcsolatos céges és kormányzati kommunikáció lépéseit értékeltette szakemberekkel. Szántó azt is kiemelte: komoly probléma volt, hogy a cég csak egy nappal a tragédiát követően szólalt meg először, s csak egy héttel később kért bocsánatot, ráadásul szóvivőt sem neveztek meg. A kormányzati kommunikációval viszont elégedett volt.

Balaton Anita, a Café PR ügyvezető igazgatója felháborítónak tartotta a MAL kommunikációját, amely oda vezetett, hogy "a közvélemény mára szívfájdalom nélkül venné tudomásul, ha a MAL eltűnne a magyar gazdaságból. Pedig a cég szerepe a sajnálatos káresemény után sem lesz kisebb a térségben, hiszen több ezer munkavállalónak biztosít munkát". Úgy fogalmazott: az ilyen súlyos katasztrófáknál azonban elsősorban emberré kell válnia a vállalatvezetőnek is.

A lap nevük elhallgatását kérő szakembereket is megkeresett, akik szerint a kormányzati kommunikációban is voltak komoly hibák. Például az, hogy egy ideig úgy tűnt, mintha a belügyminiszter és a környezetvédelmi államtitkár egymásra licitálva igyekezett volna kommunikálni a problémát, a saját látásmódja szerint. Ráadásul a kormány elmulasztotta összefogni a történteket, erre csak a katasztrófát követő 48 óra múltán került sor.

Hirdetés